Napi bölcsességek

Mert mindig kell valami okosság.

*

Meglepő, életünk milyen kis hányadát teszik ki a valóban jelentős pillanatok, amelyek már azelőtt véget érnek, hogy valóban elkezdődtek volna,
pedig meghatározzák a jövőnket és felejthetetlenné teszik azt a személyt akinek köszönhetjük.

*

Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.

Napi csöpögés...

Igen, néha egy kis nyálas történet is kell.

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott.
A jókedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is.
Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni.
Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet.
Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni.
Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért.
A gazdagság ment el egy luxushajóval.
A szerelem megkérdezte: - "Gazdagság, el tudnál engem vinni ?" - "Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel.. Itt neked nincs helyed."
Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte. - "Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?" - "Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni, " mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat"
A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette. - "szomorúság, el tudnál engem vinni?" - "Oh, szerelem, " mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni."
A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is halotta hogy a szerelem hívja öt.
Hirtelen azt mondta egy hang: - "gyere kedves szerelem, én elviszlek téged."
Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor partra szálltak az öreg elment.
A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást. - "Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?" - " Az idő volt az." mondta a tudás. - "Az idő?" kérdezte a szerelem.
Miért segített nekem az idő?" És a tudás erre azt felelte: - "Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem..."

Kapaszkodás

Ez a részlet Richard Bachman: Illúziók című könyvéből származik. Szerintem nagyon elgondolkodtató...főleg most, hogy Vikivel épp a Mátrix filozófiáját boncolgatjuk :D Vannak benne hasonlóságok.

" Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszak – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerete.A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: „Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba.”A többi lény kinevette, és azt mondták: „Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!”
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekétől, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: „Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!”És a sodródó így szólott: „Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.”De ők csak egyre azt kiáltozták: „megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról. "

Mese az emancipált nőről

Ezt a vicces kis történetet Viki mutatta nekem. Nem tudom ki találta ki, mindenesetre én jót röhögtem rajta [:

Mese az emancipált nőről

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta: Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak, ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám összeházasodnánk, beköltözhetnénk a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás és elégedett lehetnél. Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: én kurvára nem így gondolom...