Az utóbbi időben nagyon megszerettem a régi romantikus könyveket, ezért kezembe vettem Charlotte Bronte-tól a Jean Eyre-t.
A történet röviden: Jean Eyre egy árva kislány aki közeli rokonához kerül, aki – bár megfogadta, hogy sajátjaként neveli fel – minden alkalmat kihasznál, hogy éreztesse vele milyen nemkívánatos személy a házában. Sok szenvedés után egy bentlakásos nevelőintézetbe kerül – ahol sokkal mostohább körülmények között – de végre lelki terror nélkül kezdheti meg tanulmányait. Itt ismerkedik meg olyan fogalmakkal mint a barátság, szeretet, erény, türelem és a szorgalom. Az iskola elvégzésével nevelőnőként vállal állást Thornfieldben. Magának a birtoknak már a neve is baljóslatú, mivel tövismezőt jelent. Jean miközben egyre jobban megismeri a birtok urát, kezd rájönni, hogy valami nagyon nincsen rendjén a férfi körül. Maga a ház is sötét titkokat rejt, melyek bolygatása végzetes lehet főszereplőnk boldogságára nézve.
Azt hiszem a történet mindenkinek tanulsággal szolgálhat majd. Hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel az elveinket és az egyéniségünket, és meglátjuk ha kitartunk ezek mellett, végül elérjük céljainkat.


Végezetül, mivel imádom az idézeteket kigyűjtöttem egy csokorra valót belőle:


,, Az élet túlságos rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és minden elraktározzunk ami fáj.”

*
,, Ha az egész világ gyűlöl és rosszat hisz rólad, de a lelkiismereted tiszta, sohasem leszel egyedül.”

*
,, Remények és félelmek változatos sokasága, érzelmek és izgalmak zűrzavara vár arra, aki a nagyvilág ezer veszedelme közt akarja az igazi életet megismerni.”

*
,, A rossz lelkiismeret megmérgezi az életet.”

*
,, Olyan édes, friss íze is lehet az élet örömeinek, mint a vadméznek, melyet a réten gyűjt a méh.”

*
,, ...földi ember ne tulajdonítson magának olyan hatalmat, amely csak tökéletes, isteni lényeket illet meg.”

*
,, Köztudomású, hogy az előítéletet nehéz kigyomlálni, különösen olyan valakinek a szívéből, akinél a talajt nem lazította, nem termékenyítette meg a tanulás, a művelődés. Az ilyen szívben az előítéletek elburjánzanak, mint a gaz a kövek között.”

*
,, ...az ember ember marad, amíg él.”

Tea time rabbit

Előző heti alkotásom. Nem lett valami hű de nagy dolog, de közel fél éve nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy bármit is csináljak. Kezdetnek nem is rossz.

Nagyobb méretben: http://c2.ac-images.myspacecdn.com/images02/147/l_c6d6a9279efe436c86220c60784d94ed.jpg

Kuroshio Sea

Éppen nézegettem a könyvjelzőimet - ami most már kb. 60 tételt tesz ki - és erre a videora bukkantam. Úgy emlékszem ez a világ legnagyobb akváriuma. Egyszerűen lenyűgöző. Tényleg csak ámulok és bámulok, hogy milyen élőlények vannak. De mivel sosem tudok teljesen boldog lenni...valahogy még is végtelenül szomorú, hogy ezeket az állatfajokat lassan már csak így tudjuk megvédeni a kipusztulástól. Csak abba senki nem gondol bele, hogy majd sok év múlva ha az unokánk megkérdezi, hogy milyen állat is a kék bálna, akkor majd csak a Kihalt állatok határozójában találunk róluk képet. Ha mindenki megtenne legalább annyit, hogy nem folyatja feleslegesen a vizet vagy nem megy egyszerre 20 dolog amit nem is használunk máris pozitívabb lenne a helyzet. Nem kell mindig arra fogni, hogy " Jaj egy emberen úgyse múlik!" " Más se foglalkozik vele, akkor én minek?" Igen...ezzel a hozzáállással jutottunk el idáig (Y)

Egyébként szerintem a bálnák tuti, hogy valami földön túli lények még ha ez hülyén is hangzik most. Sokan szerintem nem is tudják milyen hangot tudnak ki adni, de akkor ebből is rakok be egy kis ízelítőt. Fhúúú...lúdbőrzök tőle.

Szerintem még újra és újra visszafogok térni ezekre a témákra, hátha valakinek megváltozik a látásmódja.
Végezetül egy Kurt Vonnegut idézet:
,,Úgy tékozoltuk bolygónk természeti kincseit, a levegőt és a vizet, mintha nem lenne holnap, s így már nem is lesz."

Napi bölcsességek

Mert mindig kell valami okosság.

*

Meglepő, életünk milyen kis hányadát teszik ki a valóban jelentős pillanatok, amelyek már azelőtt véget érnek, hogy valóban elkezdődtek volna,
pedig meghatározzák a jövőnket és felejthetetlenné teszik azt a személyt akinek köszönhetjük.

*

Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.

Napi csöpögés...

Igen, néha egy kis nyálas történet is kell.

Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott.
A jókedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is.
Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni.
Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet.
Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni.
Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért.
A gazdagság ment el egy luxushajóval.
A szerelem megkérdezte: - "Gazdagság, el tudnál engem vinni ?" - "Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel.. Itt neked nincs helyed."
Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte. - "Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?" - "Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni, " mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat"
A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette. - "szomorúság, el tudnál engem vinni?" - "Oh, szerelem, " mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni."
A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is halotta hogy a szerelem hívja öt.
Hirtelen azt mondta egy hang: - "gyere kedves szerelem, én elviszlek téged."
Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor partra szálltak az öreg elment.
A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást. - "Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?" - " Az idő volt az." mondta a tudás. - "Az idő?" kérdezte a szerelem.
Miért segített nekem az idő?" És a tudás erre azt felelte: - "Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem..."

Kapaszkodás

Ez a részlet Richard Bachman: Illúziók című könyvéből származik. Szerintem nagyon elgondolkodtató...főleg most, hogy Vikivel épp a Mátrix filozófiáját boncolgatjuk :D Vannak benne hasonlóságok.

" Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek. A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszak – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerete.A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: „Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba.”A többi lény kinevette, és azt mondták: „Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!”
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekétől, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: „Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!”És a sodródó így szólott: „Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.”De ők csak egyre azt kiáltozták: „megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról. "

Mese az emancipált nőről

Ezt a vicces kis történetet Viki mutatta nekem. Nem tudom ki találta ki, mindenesetre én jót röhögtem rajta [:

Mese az emancipált nőről

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy békát. A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta: Oh csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak, ha megcsókolnál ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám összeházasodnánk, beköltözhetnénk a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket és emiatt örökké hálás és elégedett lehetnél. Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: én kurvára nem így gondolom...